Barion Pixel

Összefogok a Jane Goodall Intézettel a gyerekek környezetvédelmi oktatásáért. Minden Glóbi termék megvásárlásával őket és a gyerekek oktatását is támogatod! Az Intézettel együtt fogjuk megmenteni a békákat, leszámolni a nylonzacskókkal, fákat ülteni és még sok más klassz dolgot tenni a környezetért a ti segítségetekkel!

Glóbi és a Jane Goodall Intézet

A könyv, a plüss és minden más Glóbis ajándék megvásárlásával a Jane Goodall Intézetet és a gyerekek környezetvédelmi oktatását támogatod! Jane Goodall mára egy idős néni, aki szinte egész életét az erdőben töltötte, csimpánzokat figyelt meg saját környezetükben és újrafogalmazta az emberek és állatok közötti kapcsolatot.

Jane nagyon sok mindent tett már a természet és élővilág megóvásáért, többek között a csimpánzok és az ő élőhelyük védelméért. Jane főleg Afrikában tevékenykedik, de a világon már rengeteg helyen (120 országban) követőkre talált filozófiája, amely részben arról is szól, mennyire fontos szerepe van a mai fiataloknak és gyerekeknek a Föld sorsának alakításában. Ezt a programot „Rügyek és Gyökerek”-nek nevezte el, melynek lényege, hogy a gyerekek a világ minden táján összefognak a környezetért és a Földre nehezedő terhek enyhítéséért. Jane egész évben járja a világot és előadásokat tart a környezetet fenyegető problémákról, mert hiszi és reméli, hogy az emberek képesek hibáikon javítani és az általuk okozott gondokra megoldásokat találni.

Jane már többször járt Magyarországon is, és így megalakult az ő nevét viselő intézet nálunk is. Ez azért jó, mert a magyarországi Jane Goodall Intézet önkéntesekből álló csoportja kifejezetten a mi élőhelyünk és a te közvetlen környezeted problémáira próbál megoldást találni, továbbá célul tűzte ki Jane üzenetének eljuttatását a természetvédelem fontosságáról a hazai iskolások, óvodások számára.

Erre pedig nagyon jó programokat is kitaláltak. Például vászontáskákat festenek a gyerekekkel azért, hogy minél kevesebb  környezetszennyező nyjlon zacskót használjunk, és ez amellett, hogy hasznos, még kreatív és szórakoztató időtöltés is. Aztán békákat is mentenek minden évben, de arra is volt példa, hogy állatmenhelyeken segédkeztek. Glóbival és a gyerekekkel együtt szeretnének újabb programokat, faültetést, szemétszedést, stb…megvalósítani a jövőben. Glóbi és a Jane Goodall Intézet együttműködéséről folyamatosan beszámolunk majd itt a honlapon és megosztjuk veletek a közös történeteket és eseményeket, melyekből remélhetőleg sok lesz majd a jövőben…

0
    0
    Kosár