Támogasd a Jane Goodall Intézetet a mesekönyv és a Glóbi plüssfigura megvásárlásával!

Szülőknek

„Földünk olyan, mint egy gyermek, aki szülők nélkül nőtt fel. Voltak, akik megpróbáltak segíteni rajta, de a legtöbben egész egyszerűen csak ki akarták használni. Még a saját gyermekeikre sem gondolnak, akik örökölni fogják ezt a szeretethiányos állapotot.” (William Paul Young)

Földünk ugyanolyan élő organizmus, mint mi, emberek. Az utóbbi időben rosszul bánunk vele, elhanyagoljuk, ezért akárcsak egy mellőzött ember, ő is szeretethiányos állapotba került. Hogy visszaállítsuk egyensúlyát, szeretetre és figyelemre van szüksége. A szeretetet leginkább öleléssel tudjuk érzékeltetni, melynek gyógyító erőt is tulajdonítanak. Glóbi a Földünk szimbóluma. Ha átöleljük őt, gyógyítjuk szeretetünkkel, és ha jobban odafigyelünk rá, az segíti majd gyógyulását.

Glóbi egyes szám első személyben szólal meg. Játékosan szeretné elérni, hogy emocionálisan kötődés alakuljon ki a gyermekekben Földünk iránt, és már kicsi koruktól kezdve barátként tekintsenek rá, ezáltal jobban odafigyeljenek környezetük megóvására. Célja tudasítani gyermekekben és felnőttekben egyaránt, hogy ő ugyanolyan élőlény, mint mi, az ő szíve is dobog legbelül, és egy szép jövő érdekében meg kell tanulnunk együtt éni és vigyázni egymásra...

A gyerekek jelenthetik a jövőt egy környezettudatosabb szemléletű emberiség formálódásában, ezért Glóbi első sorban hozzájuk szól, de a felnőtteknek ugyanolyan aktuális az üzenete, s reméljük, hogy lesz köztük is olyan, aki meghallja Glóbi szívének dobbanását és elgondolkodik majd üzenetén.

Inpost gl bikarakter