Léteznek olyan karakterek, mesefigurák, akik meg akarnak születni, hogy létezésükkel elmondjanak valami fontosat az embereknek. Ugyanakkor léteznek olyan alkotók, akik arra tették fel az életüket, hogy ezeket a hősöket életre keltsék. Közéjük tartozik Hajba László illusztrátor is, aki ötletes és fantáziadús rajzaival sok gyerekek által kedvelt karakter mellett, Glóbinak is formát és színeket adott. Munkája elismeréseként idén a szakma jelölte a Hubby – Az Év Illusztrátora díjra.
Interjú Glóbi rajzolójával, Hajba Lászlóval
Léteznek olyan karakterek, mesefigurák, akik meg akarnak születni, hogy létezésükkel elmondjanak valami fontosat az embereknek. Ugyanakkor léteznek olyan alkotók, akik arra tették fel az életüket, hogy ezeket a hősöket életre keltsék. Közéjük tartozik Hajba László illusztrátor is, aki ötletes és fantáziadús rajzaival sok gyerekek által kedvelt karakter mellett, Glóbinak is formát és színeket adott. Munkája elismeréseként idén a szakma jelölte a Hubby – Az Év Illusztrátora díjra.
Mikor volt az a pillanat az életedben, amikor megfogalmazódott benned, hogy a rajzolás több mint hobby, és ezzel szeretnél foglalkozni?
A felismerés körülbelül 25 éves koromban történt, amikor még építésznek tanultam. Épp egy nehéz időszakon mentem keresztül, mert azt éreztem, hogy nem igazán találom a helyemet a választott szakmámban. Karácsonyi szünet volt, én pedig otthon ültem, és egy Walt Disney filmet néztem. Közben felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan lehetséges az, hogy felnőtt férfi létemre ezzel töltöm a szabadidőmet? Rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is csak a mese érdekelt, az animációt figyeltem. A háttereket, rajzokat filmkockánként tanulmányoztam, mert lenyűgözött a rajzolók zsenialitása, és hogy milyen hihetetlen mennyiségű technika és szépség van mögötte. Belegondoltam, hogy mekkora teljesítmény egy-egy ilyen filmet legyártani, és azt éreztem, hogy ez a világ elementáris erővel vonz magához. Úgyhogy gyorsan elkezdtem keresgélni az Interneten ezzel kapcsolatosan. Rengeteg vonatkozó anyagot, információt találtam és az egész éjszakát azzal töltöttem, hogy minél több tudást magamba szívjak. Amikor felismertem, hogy ez egy szakmaszerűen végezhető tevékenység, akkor jöttem rá, hogy én ezzel akarok foglalkozni.
Milyen út vezetett idáig? Hogyan fejlesztetted magad?
Főleg autodidakta módon tanultam a rajzolást, de az építész egyetemnek is sokat köszönhetek. Az ott megszerzett tudást, főleg a perspektívakezelésről a mai napig használom az illusztrációkban. A szakma egyik bölcsessége szerint: aki elérte (ha jól emlékszem) a tízezredik képet, annak már vannak jó munkái is. Úgyhogy elkezdtem iszonyatos mennyiségben önteni magamból a rajzokat, éjjel-nappal ezzel foglalkoztam. Megtapasztaltam, hogy tényleg nagyon sok munka kell ahhoz, hogy idővel jó legyen.
Erre az egyik egyetemi tanárom, Babály Bernadett is rámutatott, aki a Tér és forma tantárgyat oktatta. Az egyik alkalommal, amikor egy csendéletet elkészítése volt a feladat, odajött hozzám, és azt mondta, hogy jók a meglátásaim, tehetséges is vagyok, de lustán firkálgatni nem elég. Külön feladatként kiadta nekem, hogy a képet aprólékosan ki kell dolgoznom, ha kell több nap alatt. Úgyhogy szépen hazamentem, nekiálltam, és órákig rajzoltam azt a csendéletet, a végén pedig én magam is elcsodálkoztam, mert tényleg jól sikerült. Ő volt az első, aki rávett erre, és ezzel megmutatta, hogy képes vagyok rá. Ez a tapasztalat és a tanárnő hozzáállása sokat hozzá tett az önbizalmamhoz.
Egyébként a „lustaság” a mai napig igaz rám. Mindig próbálok nagyon gyorsan dolgozni, skicceket, firkákat készítek. Arra viszont nehezebben veszem rá magam, hogy tökéletesítsem és kidolgozzam a legapróbb részletekig is a képeket. A storyboard és az animációk készítésénél viszont pont erre van szükség, ezért ezeket a munkákat érzem a legközelebb magamhoz.
Mesélj kicsit arról, hogy mi mindennel foglalkozol!
Jelenleg egy 3D-s animációs filmeket készítő stúdióban dolgozom kreatív rendezőként. A koncept rajzok készítése, a storyboardozás mellett, az is feladatom, hogy figyelemmel kísérjem az összes munkafolyamatot, hogy azok egységes irányba haladjanak. Ezen kívül évente 1-2 könyvet szoktam illusztrálni.
Eddig főleg a magam szórakoztatására szoktam 2D animációkat is rajzolni. Annak idején tulajdonképpen azzal a motivációval indultam el, hogy ezt szeretném csinálni, ez szippantott magába. Ez még kicsit várat magára bár 2019. elején lehetőségem nyílt 2D animátorként két hónapig Jankovics Marcellel Toldi sorozatának munkálataiban részt venni. Ez várhatóan 2020. év végére fog elkészülni.
Mit rajzolsz a legszívesebben?
Nagyon izgalmasnak tartom azokat a munkákat, amikor élőlényeket kell kitalálni, tárgyakat kell megszemélyesíteni és tulajdonságokkal felruházni, például úgy, hogy legyen szemük és kezük, amivel jól tudnak gesztikulálni. Szeretek azzal kísérletezni, hogy milyen formaváltoztatásokkal tudom elérni, hogy a rajzon egy mozdulatként vagy pózként nézzen ki. Ezért szerettem nagyon a Kerék mesék sorozatot, ahol különböző járműveket kellett úgy ábrázolni, mintha élnének. Ilyen szempontból Glóbit is jó volt rajzolni, mert izgalmas volt kitalálni, megálmodni, hogy mi mindent kell változtatni rajta ahhoz, hogy egy egyszerű gömbből kész karakter legyen.
Mi a fő mondanivalód, amelyet az alkotásaidon keresztül üzenni szeretnél az embereknek?
Nekem az a meggyőződésem, ami talán egy kicsit naiv is, hogy ha a Földön mindenki azt csinálná, amit szeret, attól a világ és az emberek is jobbak lennének. Amikor azzal foglalkozunk, ami igazán érdekel és motivál, azt nem tudjuk rosszul művelni. Az emberek pedig annyira sokszínűek, hogy ha mindenki megtalálná azt az utat, amelyen szenvedélyesen tud haladni, akkor tulajdonképpen az összes olyan területet le lehetne fedni, amire tényleg szüksége van a társadalomnak.
A közmondás szerint: „Mindent lehet, csak akarni kell.” Ezt az emberek leggyakrabban félreértelmezik. Szerintem ez nem azt jelenti, hogy vért kell izzadni és keresztre kell feszíteni magunkat minden áron, ha szeretnénk elérni valamit. Én inkább úgy gondolom, hogy ha valamire ráismersz, amit tényleg el akarsz érni, azért minden ügyességedet, kitartásodat, bátorságodat be fogod vetni, és ezért fog sikerülni.
Ezek szerint te azt csinálod, amit tényleg szeretsz?
Igen, és emiatt szerencsésnek érzem magam. Nekem valamiért megadatott, sőt arculcsapásként ért a felismerés, hogy nekem ezt kell csinálnom. Az elején volt olyan nap, amikor reggel hat órakor kidobott magából az ágy annyira érdekelt a rajzolás, pedig előtte hajnalig dolgoztam. Ugyanakkor tudom, hogy ez nem mindenki számára ilyen triviális. A legtöbb embernek hosszasan keresgélnie kell, és sokan vannak, aki meg sem találják, hogy mi az, amit tényleg szeretnek. Ezért naiv az elképzelésem, de örülnék neki, ha így tudna működni a világ.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Nincs konkrét, előre elképzelt pályaív lefektetve előttem, ami valamilyen irányba terelgetne. Viszont nagyon sok olyan terület van, amiben szeretném kipróbálni magamat, és kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő izgalmas feladat, amit csinálni fogok. Régóta tervezem, hogy készítek egy saját mesekönyvet, amit én magam írok és illusztrálok. Továbbra is szeretnék részt venni 2D animációs filmekben, és mostanában elkezdett érdekelni a szobrászat is.
Nemrég egy interjúban Amina elmondta, hogy először, amikor megkeresett téged, nem akartad elvállalni a Glóbi mesekönyv illusztrálását, majd miután elolvastad a meséket, azonnal igent mondtál rá. El tudnád mesélni, hogy minek köszönhető a változás?
Valójában két oka volt annak, hogy nem akartam elvállalni a Glóbi illusztrálását. Először is nagyjából fél évre előre szorosan be voltak osztva a feladataim. Pont a Manó Könyvek Kiadónak dolgoztam, ahol sok munkával halmoztak el, szűk határidők mellett. Amikor Amina megkeresett, akkor úgy éreztem, hogy egy újabb könyv már nem fog beleférni az időmbe. Másrészt volt bennem némi előítélet is a téma miatt. Egy kicsit viszolygok az emberek környezetvédelemhez való hozzáállásától, és tudom, hogy emiatt könnyű rossz irányba elvinni az ezzel kapcsolatos kommunikációt, például túlreklámozással, kényszeredett megoldási javaslatokkal. Úgy éreztem, hogy ez a projekt szakmailag nem vonz annyira, hogy részt vegyek benne, de mégis volt bennem egy kis kíváncsiság, ami arra késztetett, hogy belenézzek a kéziratba.
Amikor megkaptam a szöveget, beszippantott. Gyorsan és élvezettel olvastam végig. Az tetszett benne a legjobban, hogy kompakt az egész: csak annyi van leírva, hogy az ember megértse, de közben bele tudja élni magát. Látja maga előtt a jeleneteket, a karaktereket, átérzi a hangulatát. A történetek érdekesek, magukkal ragadnak, és lekötik a figyelmet, a környezetvédelmi tartalom pedig a jól működő mesékbe van beágyazva. Szerintem pont ez a fajta közlésmód az, ahogyan célszerű kommunikálni ebben a témában.
Hogyan emlékszel vissza arra az időszakra, amikor a Glóbi mesekönyvön dolgoztál?
Egy nagyon produktív és élvezetes folyamatot éltem meg. Nagyjából egy hónap alatt kellett megrajzolnom az egészet, és a szűkös időkeret miatt egyrészt nehéz volt, másrészt pont, hogy összeszedettséget követelt. A feszített tempó segített abban, hogy kevés kísérletezéssel gyors döntések szülessenek az egyes karakterekről, jelenetekről. Nem volt lehetőségem elveszni a részletekben, vagy túlgondolni, hanem a meglévő döntéseknek köszönhetően gyorsan elkészültek a képek. Rengeteg ötletem és elképzelésem volt, még millió dolgot tudtam volna hozzá tenni, és ezer olyan kis mozzanat került bele, amit érdemes volt megrajzolni.
Hogyan születik egy-egy karakter? Honnan jön az ihlet?
Először a képzeletemben kezd el körvonalazódni egy-egy karakter, próbálom „látni” a lelki szemeimmel az egyes tulajdonságait. A szöveg dinamikájából is jönnek megérzések, például arról, hogy hogyan mozog. Ezek nagyon hozzávetőleges képek a fejemben, amelyek még nem öltenek formát. Amikor már vannak többé-kevésbé sejtéseim a karakterekről, elkezdek alakokat rajzolni, vázlatokat készíteni. Ilyenkor nagyon sok rossz és használhatatlan kép készül, de mindegyikből rájövök valamire, – az egyik piszkozaton a keze jó, a másikon az arányok – és a sok próbálkozáson keresztül jutok el odáig, hogy elkészül a figura. Utólag mindig vissza szoktam nézni a rajzaimat, és látom rajtuk, hogy mindegyik pontosan a végeredmény „akart lenni”, csak akkor még nem tudtam, hogy hogyan kell megrajzolni.
Hogyan született Glóbi?
Glóbi gyakorlatilag egy gömb, akinek vannak kezei, lábai, arca és egy sapka a fején. Ezt lehet variálni és különböző irányokból megközelíteni, de viszonylag szűk mozgásteret enged. Glóbi esetén azt kellett jól kitalálni, hogy hol és hogyan helyezzem el rajta az arcot, és hogy milyen legyen a testtartása. A Szörny RT-ben van egy hasonló karakter, Mike Wazowski, ő adott néhány támpontot arra vonatkozóan, hogy hogyan áll, mozog, pózol egy gömb végtagokkal.
Szerinted és számodra mi Glóbi legfontosabb üzenete?
Nekem az tetszik ebben a történetben, hogy nem akarja rám erőltetni azt a nyomasztó hozzáállást, miszerint a gonosz emberek elpusztítják a Földet. Azt üzeni, hogy szeretni kell a világot, az állatokat és az embereket is. Ha szeretjük azt, amiben élünk, az minket is annyira meg tud változtatni, hogy átalakítsuk a szokásainkat és a viselkedésünket annak érdekében, hogy mindenkinek jobb legyen az élete. Szerintem az „Öleld át Glóbit” egy elképesztően szép és pozitív üzenet.
Dimény Orsolya